Ivó, Zeteváralja, Zetelaki-víztározó
Ivó és Zeteváralja is a zetelaki székelyek kirajzásával jött létre.  Ivó az Ivó patak mentén terül el, igazi szórványtelepülés, ahol az egykori nyári szállások apránként állandó lakóhellyé, tanyákká váltak. Innen lehet feljutni a Madarasi-Hargitára, a Hargita legmagasabb csúcsára. Ivó ma már üdülőtelep.   Zeteváralja az Ivó patak Nagy-Küküllőbe torkolásánál alakult ki, korábbi nevei: Török-telep, Zsigmond-telep. 1941-ben nevezték el a közeli Zetevárról Zeteváraljának.

 Zetevár romjairól keveset lehet tudni. Székely Zoltán 1946-ban folytatott ásatásokat, s a vár árkai között dák sírok kerültek elő, ezért sokan vaskori eredetű dák várnak tartják. Ám a dákok nem temetkeztek oda, ahol laktak. Mások inkább középkorinak gondolják. Mindenesetre illeszkedet a székely várak, őrhelyek láncolatába is, melyek a lármafával, meggyújtott máglyával, jelezték egymásnak a veszélyt, s menedékhelyként, mentsvárként is szolgáltak. Az 1241-es tatárjárás után a határvédelem átkerült a Kárpátok gerincére, s még azon túlra, a Szeret mentére, Moldvába, s e kis várak, őrhelyek jelentősége csökkent. A várat földrengés is pusztította, mára nyoma is alig maradt.

 A Zetelaki-víztározó árvízvédelmi célokból létesült. A Nagy-küküllő és a Síkaszó patak összefolyása alatt, Zeteváralja felett 1978 és 1989 között épült az 50 m magas, 520 m hosszú völgyzáró gát. A víztározóban nyaranta fürdenek és csónakáznak is.  / A fotók 2008 húsvétján készültek, kevéssel hóolvadás után. Fent a Hargita magasabb részein még 2 m-es hó volt.

 Ajánlott szállás: Zeteváralja, Korona Panzió, TÁJHÁZ. Kulcsosház, 14 + 5 férőhellyel, a kert végében a Nagy-Küküllő folyik. Kapcsolat: Szász Árpád, http://www.koronapanzio.ro/korona/indexh.html / Ajánlotta: dr. Paragi Ildikó./

Kattintson egy képre, ha szeretné nagyban megtekinteni.     / Ha nem a nyitóoldalról érkezett, a nyitóoldal innen elérhető: www.erdely-szep.hu /