Székelylengyelfalva
Székelylengyelfalva, 1880-ig Lengyelfalva, kedves kis székely falu Székelyudvarhely mellett. Neve először 1505-ben kelt okiratban fordul elő. Mai római katolikus temploma 1802-ben épült a korábbi, 1500-ban épült gótikus templom helyén.
 A falu híres szülötte báró Orbán Balázs a "legnagyobb székely", beutazta Egyiptomot, Kisázsiát, Görögországot, Nyugat-Európát. Az 1848-49-es forradalom hírére Athénban szabadcsapatot szervezett, ám mire Magyarországhoz ért, már elkésett. Segítette a magyar emigránsokat, közben Victor Hugo fiától megtanult fényképezni. 1859-ben térhetett haza az emigrációból. Bejárta szekéren és gyalog Székelyföld minden települését, jegyzetelt, rajzolt és fényképezett minden látnivalót, várromokat, stb. Magánkiadásban kiadta "Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból" című hatalmas munkáját, amely ma is alapmű minden székelyföldi ismertetőnél. 1872-1890 között tagja volt az országgyűlésnek, függetlenségi programjával ellenzékiként. 1888-tól tagja volt az Akadémiának is. Szejkefürdőn dolgozott, végrendelete értelmében ott is temették el, sírja elé állították székelykapuját. Síremléke előtt most már 15 idehozott székelykapu áll, a legrégebbi 1818-ban készült. Nem lévén utóda, végrendeletében minden vagyonát a székely népre hagyta. Szülőházuk az iskola udvarában állt, 1910-ben elbontották. Az iskola épületben Orbán Balázs múzeum is van. / Fotók: 2015./ 

Kattintson egy képre, ha szeretné nagyobb nézetben megtekinteni.  / Nyitóoldal: www.erdely-szep.hu /