Kalotaszentkirály
Kalotaszeg nevét a Kalota patakról kapta. A gyér szláv lakosságú területet a honfoglalás után a Szil és a Mikola nemzettségek, későbbi nevükön, Kalota nemzettség, szállták meg, a 10. század elején. Ekkor még Kapusnál kezdődött a keleti gyepű. A vlachok, oláhok az 1300-as években jelentek meg először Kalotaszeg déli részein, a magas hegyi legelőkön. Híres nagyon díszes, színes népviseleteiről és varrottasairól. Kalotaszeg építészeti ékességei az Árpádkori eredetű, általában többször átépített 4 fiatornyos, festett kazettás mennyezetű, fallal kerített román és gótikus stílusú református templomok.

Kalotaszentkirályt először 1288-ban említi fennmaradt oklevél, ekkor adományozta IV. Kun László király a gyerőmonostori Mikola családnak. 1337-ben Senkral, azaz Szentkirály néven említik, Szent István király tiszteletére szentelt templomáról. A Szentkirály titulusok a XII. században keletkeztek, István király szentté avatása után, de még László király szentté avatása előtt. Mai református temploma a tatárdúlás után épült a 13. században, talán a tatárok által lerombolt korábbi egyszerű templom helyén. 1848 november 7-én a hegyekből lejött móc szabadcsapatok teljesen felégették a falut. A helyreállított templomban csak 1994-ben készült el az új festett kazettás mennyezet. A torony 1762-ben épült. 1940-ben a II. bécsi döntéssel 4 évre visszakerült Magyarországhoz, a magyar-román határ a falutól 1 km-re húzódott. 1966-ban egyesült Zentelkével. A templom udvarán Mátyás király korabeli, 1481-ben öntött harang látható. Kedves, szép és ma is magyar település, a magyarok aránya 85-90 %.
Szállásajánló: Kutas Ház panzió, kedves háziak, kényelmes jól felszerelt szobák. Tel: 00-40-741-945-412  Facebook oldalukon sok fénykép: https://www.facebook.com/profile.php?id=100063512373616&sk=photos                

Kattintson egy képre, ha szeretné nagyban megtekinteni.  / Ha nem a nyitóoldalról érkezett, a nyitóoldal innen elérhető: www.erdely-szep.hu /