Aranyosmeggyes
Aranyosmeggyes első fenmaradt írásos említése: 1271 Villa Megyes, nevét nyilván az itt lévő sok meggyfáról kapta. Vára a XIII. században épült. 1278-ban Kaplony nembeli Jákó birtokolta. Birtokolták a Pok nembeli Meggyesiek, a somlyói Báthoryak és a Lónyayak. Az Árpádkori várat Lónyay Zsigmond 1630 körül építtette át reneszánsz várkastéllyá. 1670-ben Kemény János feleségétől, Lónyay Annától a habsburgok hűtlenség címén elkobozták és lerombolták. 1732-ben a Wesselényi család vásárolta meg, s köveiből új várkastélyt építettek. A XVIII-XIX. századokban a Teleki család birtokolta. Díszes Várkastély volt, a falu nevében az előtag, Aranyos, állítólag az aranyozott ebédlőről került a település nevébe. Trianon után a román királynéé, romossá vált. 1940-44 között a magyarok helyreállították, de a háború végén az oroszok felgyújtották. Azóta ismét rom, tető sincs rajta.

A település a XV. században Mezőváros volt, de a török-habsburg háborúk idején többször felgyújtották, népessége megfogyatkozott, a XVIII. századtól jelentős oláh betelepítések voltak. Trianon előtt, 1910-ben 925 magyar mellett már 2310 román lakosa volt. 1992-re mindössze 131 magyar maradt, de a községhez tartozó pár kisfaluban még több mint ezren magyarok. Református temploma 1734-től 1885-ig romosan, tető nélkül állt, ekkor építtek új templomot a romos templom köveiből, annak helyén. A görög-katolikus románok 1990 után ortodoxok "lettek". A korábbi görögkatolikus, most már ortodox templom külső homlokzatát "román hősök" mozaik portréival díszítették, közöttük a magyarok ezreit legyilkoló móc parasztvezérek, Horea, Closka és Crisan képeivel. / Fotók: 2012./      

Kattintson egy képre, ha szeretné nagyobb nézetben megtekinteni.  / Ha nem a nyitóoldalról érkezett, a nyitóoldal innen elérhető: www.erdely-szep.hu /